All for Joomla All for Webmasters

 

Magunkról

magunkrol

A Kft a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Nagyivánon alakult 2008-ban három cég összefogásával, valamint 2009 -ben csatlakozott hozzá egy negyedik cég. Tevékenységiköre, mezőgazdasági melléktermék hasznosítása, melyből tüzelő brikett készül. A brikettálás során felhasználásra kerül nád hulladéka valamint a szalma. De az alkalmazkodó technológia lehetővé teszi más mezőgazdasági melléktermékek hasznosítását is mint például a repceszár, a napraforgószár és a kukoricaszár. A feldolgozáshoz egy EB-350-40 típusú ukrán gyártmányú csigás prést használunk valamint egy ASZB típusú fekvődobos szárító berendezést. A készülő beruházásunkkal irányt szeretnénk mutatni a hasonló hátrányos helyzetű, alapvetően mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kis települések számára, hogyan lehet a helyben megtermett, másra nem használható alapanyagból, minimális szakértelmet kívánó helyi munkaerővel előállított, helyben felhasználható készterméket készíteni. Az általunk gyártott brikett minősége még jobb is, mint a hazánkban elterjedtebb dugattyús préssel gyártott termékeké, mivel a gyártási technológiából adódóan a brikett keménysége, tömörsége nagyobb a már említett hagyományosnak mondható brikettekénél.

Időközben pályázatot nyújtottunk be a teljes technológiai gépsor és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére.

A sikeres pályázatnak köszönhetően 2009 tavaszán hozzáfogtunk a projekt megvalósításához, melynek várható befelyezése 2009 őszére tehető.

Menet közben számos érdeklődő hatására elkezdtük a komplett technológia forgalmazását a tervezéstől, a pályázat íráson keresztül a kulcsra kész átadással befejezve.

 

További információkat kérhet az : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Valamint érdeklődhet : +36-30/370-3763 számon, Lajtos István Ügyvezetőnél.